Prologue

Mostanában egyre többször törtek rám rosszabbnál rosszabb álmok, így egyszerűen képtelen voltam egy szemhunyásnyit is aludni. Így volt ez ezen a bizonyos napon is, ami szinte teljesen felforgatta az egész előre eltervezett életemet. 

Hajnali két óra felé járhatott az idő. Az utcák csendesek és kihaltak voltak. A lámpák folyamatosan égtek a forgalmasabb utcákon, viszont a kevésbé jártas részeken leoltva tartották őket. Sosem mertem ilyenkor kimerészkedni, de most semmilyen félelemérzet nem uralkodott el rajtam. Csak mentem a magam feje után, és próbáltam kiszellőztetni minden egyes rossz gondolatom, ami az este folyamán kísértett engem. A következő utcába kanyarodva a fények már nem égtek, ezért visszafordultam, hogy haza induljak, ám egy férfi kiáltására lettem figyelmes a távolból. Egy ideig tanakodtam, hogy megnézzem-e a hang forrását vagy hazainduljak, de a kíváncsiság szinte mardosott belülről, így elindultam a sötét utcán, közeledve a hang felé. Úgy tíz méteres távolságban lehettem, mikor a hold fényének köszönhetően megláttam azt, amit kerestem. Egy férfi térdelt a betonon, előtte egy bőrdzsekis alakkal. Arcukat nem láttam tisztán, csak a kevéske fény által bevilágított alakjukat. Gyomrom is görcsbe rándult a látottak hatására, de abban a pillanatban egy olyan dolog történt, amire kevésbé számítottam. A bőrdzsekis alak egy fegyvert húzott elő, majd meghúzta a ravaszt és a szemben lévő ember a földön feküdt el saját vértócsájában. Akaratom ellenére is egy sikítás hagyta el a számat, a gyilkos figyelme pedig egyből rám irányult. Időm sem volt végigmérni arcát, mivel eszméletlen tempóban kezdtem el rohanni hazafelé, miközben próbáltam a sötétségben maradni, ezzel észrevétlen lenni. Nem fordultam meg, nem álltam meg, csak rohantam, ahogyan csak a lábaim bírták. Remegő kezekkel nyitottam ki bejárati ajtónkat. Cipőm rohanó tempóban rúgtam le magamról, az ajtót pedig a biztonság kedvéért bezártam. Sietősen rohantam fel a szobámba. A takaró alá bújva bámultam a magam előtt lévő sötétséget, miközben minden egyes zörrenésnél ijedten pislákoltam a teraszajtó felé. Úgy érzem ennek még nincs vége.