A nap fénye gyengéden világította be az egész szobát, így lassan fel is keltem. Az idő délután fele járhatott, ami azt bizonygatta, hogy átaludtam a nap jó részét. Felálltam az ágyról, de vissza is ültem, mivel a fejem iszonyatosan fájni kezdett. Óvatosan néztem körbe a helyiségben. Minden gazdag és fényűző volt. Hatalmas térség, kristálylámpa, modern bútorok. De vajon hogyan kerültem én ide? Próbáltam visszaemlékezni a történtekre, de az utolsó emlékképem az, hogy Jong In és én egy bárban ültünk. Magamtól nem kerültem volna ide, ami azt jelenti, hogy ő hozott ide. A ruhám is új volt, nem az, amit tegnap viseltem. Ugye nem történt köztünk semmi?
Kopogtatás hangja zökkentett ki visszaemlékezésemből. Egy öltönyös férfi lépett be, miután ijedten invitáltam be.
-Jó reggelt, asszonyom - hajolt meg. Tétlenül ácsorogtam vele szemben, majd én is meghajoltam, viszonozva a gesztust. Egy borítékot nyomott a kezembe, amin sem a feladó, sem a címzett neve nem szerepelt. - Ha bármi kérése lenne, csak szóljon.
-Rendben - nyögtem ki. Az illető még mindig az ajtó előtt ácsorgott, úgy tűnt, mintha várna valamire. - Elmehet(?)
-Viszlát - hajolt meg ismét, aztán kiment. Rengeteg kérdés gyülemlett fel bennem, de egyikre sem kaptam logikus választ. Helyet foglaltam a hatalmas asztalnál, a borítékot pedig nagy kíváncsisággal bontottam fel.
Yoon Mi!
Tegnap egy kicsit kiütötted magad, így elhoztalak ide. Mielőtt aggódni kezdenél, nem történt semmi köztünk. A ruhádat egy bejárónő cserélte le, a régit pedig az ágyad melletti fiókban találod. Mindent elintéztem neked, ezért, ha bármire szükséged lenne, csak szólj Dong Jin-nek, mindenben segítségedre lesz. Maradj ameddig csak kedved tartja, később meglátogatlak majd!
Jong In
Nem értettem miért segít mindenben, hisz csak egy napja ismertük egymást. De bármennyire is feszengve éreztem magamat, egyszerűen nem tudtam visszautasítani ezt az ajánlatot. Kaptam tetőt a fejem fölé, így nem kellett aggódnom az otthon szerzés miatt. Egyszer valahogy meghálálom neki, ha végre normális életem lehet, és a saját munkám révén keresem meg a pénzemet. De egyelőre itt kell maradnom, míg otthon le nem csillapodik ez az ügy és nincs hova mennem. A hotel pedig biztonságosnak tűnt, így aggodalomra semmi okom nem volt. De kik ezek az emberek, és miért segítenek mindenben? Nem, nem maradhatok itt! Nem is ismerem ezt az illetőt, és nem kérhetem tőle, hogy fizesse a szállásomat. Megvárom, míg ide nem jön, aztán illedelmesen elutasítom. Így kell tennem! Nem ők tehetnek arról, hogy felelőtlenül idejöttem. Ez csakis az én hibám, nem keverhetek bele még több embert.
Kimentem a hatalmas bejárati ajtón, mi előtt az a személy állt, aki a levelet átadta. Biztonsági őrnek tűnt, ez a ruházatán és a fegyelmezettségén látszott.
-Elnézést - érintettem meg a vállát. - Tudja merre találom Dong Jin-t? Azt mondták segítségemre lesz.
-Én lennék. Parancsol valamit, hölgyem?
-Egy kis ismertetőt szeretnék arról, hol is tartózkodom jelen pillanatban.
-Ez a Kim csoport Elnökének a hotele. Jelenleg a kilencedik, azaz a legfelső emeleten tartózkodik, ahol kizárólag a csoport tagjait és hozzátartozóikat látjuk el.
-Köszönöm - válaszoltam zavartan. Nem gondoltam volna, hogy Jong In ilyen magas rangú ismerősökkel rendelkezik. De akkor sem maradhatok itt, főleg, hogy ez a hely egy olyan személyé, akihez az égvilágon semmi közöm nincs. Pláne, hogy a vagyonom csupán egy ruha árának felel meg, ami még jobban arról tanúskodott, nincs itt helyem. - Hol van az étkező?
-Jöjjön - intett, hogy kövessem. Az egész szint üres volt, egyedül a fekete ruhás biztonságiak ácsorogtak rendezett sorban. Egyáltalán nem éreztem azt, hogy egy hotelben tartózkodtam, inkább egy furcsa és szokatlan érzés mardosott belülről. Megtorpant egy hatalmas ajtó előtt, mi előtt már a megszokott fekete ruhás emberek álltak. Az ajtót kitárták, így bementem a helyiségbe. A lélegzetem is elakadt, mikor megpillantottam a hatalmas megterített asztalt, rengeteg étellel rajta, amely szinte befedte a tárgy teljes felületét. - A konyhai személyzet már nagyon várta önt.
-Ezt mind nekem készítették? - tátottam el a számat, és helyet foglaltam az egyik székben.
-Igen, Az Elnök úr azt a parancsot adta ki, hogy a legjobb fogadtatásban részesítsük, nehogy csalódjon a csoportban.
-Köszönöm - hajoltam meg hálásan. Ennyi ételt még sosem láttam egyszerre. Remélem egyszer biztosíthatok még ha nem is ennyit, de elegendő mennyiségű ételt, és minden szükségletet anyának, hogy ne kelljen azon aggódnia, mikor jön el az a pillanat, mikor nem tud mit lerakni elénk. Mióta édesapánk elment, sokkal nehezebb eltartania a családot, ezért is állt be Dae Hye ilyen hamar dolgozni, és én is pont így tettem volna. Erre, mikor a legnagyobb szükség lett volna rám, megfutamodtam, és idejöttem, céltalanul, egyedül. Ha nincs Jong In és az ismeretlen Elnök, akik mindenben segítettek, most hatalmas nagy bajban lennék most.
-Ízlik az étel, asszonyom? - jött ki a konyhából az egyik konyhai alkalmazott, majd egy másik is követte.
-Hm. Nagyon finomak - bólintottam. Elég éhes voltam már, így nem szolgált akadályul az ételek elfogyasztása.
-Igazán köszönjük, fogyassza egészséggel - csillant fel a szeme a másik személynek, majd mindketten visszamentek a konyhába. Miután végeztem a reggelivel, illedelmesen betoltam magam után a széket, és megtorpantam a rám váró biztonsági őrrel szemben.
-Nem tudja véletlenül mikor jön ide Jong In? Azt mondta meglátogat. Eléggé fontos lenne beszélnem vele.
-Jong In? - húzta fel a szemöldökét. Úgy nézett rám, mintha valami nevetséges dolgot mondtam volna. - Ma rendkívül elfoglalt, de ha azt mondta eljön magához, biztosan el is fog. Mindig betartja az ígéretét.
-Rendben. Akkor én visszamegyek a szobámba - köszöntem el. Nem igazán tudtam lefoglalni magam, főleg nem úgy, hogy idegennek éreztem a helyiséget. Csak vártam arra, hogy idejöjjön, és egy köszönet után elmenjek innen. Talán pár hét múlva már nyugodtan haza is mehetek, majd elmegyek dolgozni, hogy segítsem a családot.
-Miss Yoon? - nyitott be az ajtón egy középkorú nő, szintén ugyanolyan ruhát viselt, mint a többi alkalmazott.
-Igen?
-Meghívást kapott ma estére az Elnöki családhoz.
-Mi van akkor, ha elutasítom a meghívást? - húztam el a számat. Nem mehetek el innen, Jong In ide fog jönni. Beszélnem kell vele.
-Nyolcra jön magáért az autó, a hotel előtt várja majd. A ruháját a gardróbban találja meg - mutatott annak irányába, majd kiment. Ez így nem lesz jó. Nem mehetek el innen. Sőt, nincs is sok kedvem ahhoz, hogy egy idegen emberrel találkozzak. Vajon mit akarhat? Jong In-nak köszönhetően egyre furcsább emberekkel találkozom, és egyre kellemetlenebb helyzetekbe sodródom. Mi van, ha le akarnak fizetni? Vagy munkalehetőséget ad? Az pedig mindennél jobban jönne. Aish, ez megvesztegetés. Kedvetlenül halásztam elő a ruhát, amely egy egyszerű fekete darab volt, mégis az a megérzésem támadt, jobb nem tudni arról, mennyibe is kerülhetett. A ruha mellé egy cipő volt kikészítve és egy fényes nyaklánc, minek felrakásával egy ideig elvacakoltam. Otthon sosem hordtam ilyen darabokat, mindig kényelmes ruhákat hordtam, nem törődve azzal, mások mit gondolnak.
Nyolc óra előtt készen ácsorogtam a hotel előtt. Mikor lejöttem a kilencedik emeletről, megbizonyosodtam arról, hogy tényleg egy hotelben tartózkodtam. Rengeteg elegáns ember és család volt jelen. Sokkal hangulatosabb volt minden, mint odafent egyedül a hatalmas helyiségben. Az autó halál pontossággal állt meg előttem. Az egyik dolgozó azonnal megjelent, az ajtót pedig kitárta előttem. Beszálltam a fekete autóba, és az ablaknak dőlve tudatosult bennem, mit is csinálok.
-Maga mindenhová jön velem? - pislákoltam az anyósülésre ülő Dong Jin-re.
-Én vagyok a személyes biztonságáért felelős. Van egyéb kérdése?
-Igen. Miért akarnak velem ennyire találkozni? Fontos dolgom lenne.
-Ha odaérünk, beszélhet azzal a személlyel, akivel annyira akar. Most már megnyugodott?
-Ott lesz Jong In? - csillantak fel a szemeim, de válasz helyett megint egy lesajnáló pillantást kaptam. Némán csodáltam az ablakon keresztül Szöul kivilágított utcáit. Az autóból sokkal biztonságosabbnak éreztem, mint tegnap. De furcsa módon azzal a bizonyos személlyel is biztonságban éreztem magamat, pedig nem is ismertem. Valójában még most sem ismerem, de minden egyes pillanatban, mikor a nevét kiejtem, mindig mosolyt csal az arcomra. Hogy bízhatok ennyire egy idegen emberben?
-Megjöttünk - nyílt ki az ajtó mellettem. Nyugodtságomnak hamar vége is lett, mikor egy palota szerű ház előtt találtam magamat. A biztonságomért felelős személy habozás nélkül indult be az épületbe, így esetlenül rohantam is utána. A gyönyörűen csillogó kövön minden egyes lépésem erőteljes hangot adott ki, és a hatalmas légtérnek köszönhetően, szinte az egész épületben a magassarkúm kopogó hangja hallatszott. Egyre kínosabban éreztem magamat, de bármennyire is próbáltam óvatosan és megfontoltan lépni, mindig az idegesítő kopogó hang csengett fel.
-Szép estét, Miss Yoon - hajolt meg egy férfi. - Kwon Jae vagyok, az Elnök úr jobb keze. Odabent várja önt az irodájában. Örülök, hogy személyesen találkoztunk, már sokat hallottam önről.
-Szint úgy - mosolyogtam rá erőltetetten. Sokat hallott rólam? Mégis mit? Lehet, hogy a gyilkosnak valami köze van a csoporthoz? Talán nem is állást adnának, hanem meg akarnak fenyegetni? Dong Jin és Kwon Jae látszólag ismerhették is egymást. Baráti hangon beszélgettek egymással, majd ott is hagytak engem, egyedül, tehetetlenül. Remegő lábakkal ácsorogtam a hatalmas ajtó előtt. Végül egy nagyot nyeltem, és kopogtattam a tárgyon, minden erőmet összeszedve. Nem kellett volna idejönnöm. Lehet, hogy még nagyobb veszélyben vagyok, mint eddig.
